2018-01-18 István Radó

Szakmai látogatás a LEGO nyíregyházi új gyárában

Az MCE Nyíregyházi Munkacsoport kezdeményezése nyomán a Magyar Controlling Egyesület és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében 2014. október 16-án népes csapattal szakmai látogatáson vettünk részt a LEGO Manufacturing Kft. vadonatúj nyíregyházi gyárában. A tagság élénk érdeklődését mutatja, hogy a létszámkeret már a jelentkezés meghirdetésének a napján betelt – végül 44 – en vettünk részt a programon.

A gyár bejáratánál a Hortobágy jellegzetes alakjait megformáló ember nagyságú LEGO figurák fogadtak bennünket.

A LEGO új nyíregyházi gyára mintegy 200 millió euró (60 milliárd forint) értékű beruházással épült fel. Korábban évi 18 milló doboz játékot gyártottak Nyíregyházán, az új gyár kapacitása eléri az évi 30 millió dobozt. Naponta 42 millió db Lego elemet gyártanak.

A cég vezetői a Tanácsteremben fogadták a csapatot.

Elsőként Dénes Tamásné, az MCE ügyvezetője foglata össze a látogatásunk célját, tervezett programját.

Ezt követően Madura László senior termelési igazgató tartott a számunkra impresszív prezentációt. Bemutatta a családi tulajdonú cég történetét a 30’as évekbeli hőskortól a mai “worldwide” időkig. Majd beszélt az új gyár felépítésének a szempontjairól és válaszolt a kérdéseinkre.

A tartalmas, érdekes prezentáció ide kattintva tekinthető meg.

A controlling terület tevékenységét, munkamódszereit Polányi Péter pénzügyi igazgató valamint controller kollégái prezentációiból ismerhettük meg.

A gyárat bemutató prezentáció során sok szó esett a nyugat európai gyáriparban a siker kulcsaként kezelt vezetési, hatékonyságjavítási eszközökről, a Japánból indult Lean módszerekről és az autóiparban sztár Continuous Improvement – ről. A Lego gyári controlling csapat egyik lényeges napi feladata a Lean szemléletű termelés controlling támogatása. Az irodaház folyosóin szemléletes rajzokkal támogatják az élenjáró management eszmék megérését, tudatosítását.

Az impresszív bemutatókat követően két csoportban a látogatási útvonalon haladva megtekintettük az egyik fröccsöntő csarnokot, a Duplo figurákat tamponos festéssel készre gyártó és csomagoló üzemet, valamint az egyik magasraktárat. Az új üzemi layout egyik különlegessége, hogy a kamionok mozgási területei, a belső szállítás konvejorjai, a dolgozók közlekedési útjai és a látogatófolyosók egymást nem keresztezik – maximális biztonságot nyújtva az ott közlekedőknek.

A látottak bennünket is büszkeséggel töltöttek el: Magyarországon is lehet a világpiacra termelő élenjáró üzemet működtetni!

Köszönjük az élményt a LEGO Manufacturing Kft. vezetőinek, dolgozóinak!

 

A beszámolót készítette:

Küsz András
ügyvezetés tagja
weblap szerkesztője