2018-04-23 Klára Mercz

Beszámoló az V. Egészségügyi controlling workshopról

Ötödik alkalommal került megrendezésre az Egészségügyi Controlling Workshop a Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) szervezésében. Az eseményre ismerős helyszínen, a Semmelweis Egyetem, Külső Klinikai Tömbjében került sor, ahol a III. workshopunkat is tartottuk. A rendezvény támogatója ezúttal az EGIS Gyógyszergyár volt, aki a helyszín bérlésével, valamint büfé biztosításával támogatta a rendezvényünket.

A rendezvény célja az volt, hogy általános bemutatást nyújtson az egészség-gazdaságtan alapelveiről, megismertetve a résztvevőkkel az egészségügyi technológiák költség-hatékonyságának és költségvetési hatás elemzésének alapjaival, keretrendszerével, amennyire ez egy másfél órás előadás keretén belül lehetséges. A téma aktualitását az adja, hogy az egészség gazdaságtan már ma is nagyon fontos az egészségügy számára, és várhatóan a jövőben még inkább így lesz, mert a szűkösen rendelkezésre álló egészségügyi erőforrások odaítélésének egyik meghatározó tényezője.

A rendezvényt Tirvol Tamás, az MCE ügyvezetőségi tagja nyitotta meg rövid beszámolót tartott a Menedzsment és Controlling Egyesület működéséről illetve a taggá válás lehetőségéről, ismertette a workshop programját, valamint bemutatta az előadót Prof. Dr. Kaló Zoltán egyetemi tanárt a Syreon Kutató Intézet alapítóját.

Kaló Zoltán előadó

Kaló Zoltán előadásában egy példaként választott multirezisztens infekció kezelésére szolgáló kórházi készítmény bevezethetőségével kapcsolatos elemzést dolgozott fel. A elemzés során megismerhettük a „Döntési fa” modellt a költségek számítására, valamint a mortalitás csökkenés számítására.

Megismertük a döntési szabályt a költség hatékonysági ráta alkalmazásával, valamint az inkrementális költség-hatékonysági ráta mutatót (ICER). Bemutatásra került a QUALY fogalma, és megismertük az új kórházi gyógyszer értékének összetevőit, valamint megemlítésre kerültek azon kockázatmegosztó technikák, melyekkel a gyártók élni tudnak a befogadási tárgyalás során. A színvonalas előadás után sor kerülhetett pár kérdés megvitatására is.

Végül Tirvol Tamás zárta le az esemény szakmai részét, megköszönve az előadónak a nagyon érdekes prezentációt és a hallgatóságnak a figyelmet, és a kérdéseket. Ezután néhány pogácsa és üdítők fogyasztása mellett lehetett tovább beszélgetni, ismerkedni egymással. A rendezvényen 21 fő vett részt.

A beszámolót készítette Tirvol Tamás.